Lesz-e közös főhajtás?

Ágoston András VMDP Hírlevél

Hinni akarjuk, hogy javul a helyzet, s ezúttal mégis lesz.

Kétségtelen, a vajdasági magyar közvélemény reménykedve várja, hogy áprilisban a magyar és a szerb államfő közösen hajtsanak fejet a második világháború ártatlan áldozatainak emléke előtt. A közös főhajtás nem jelent még végleges megbékélést, mert tövises az út a megnyugvásig, de nagy lépés lehet a legalább hét évtizedes sebek begyógyítása felé. Magyar oldalon talán nagyobb a várakozás, hiszen gesztusok dolgában a Kovács András Hideg napok c. filmje (1966) óta mi „vezetünk”. Az a jóindulat, amellyel Magyarország évek óta egyengeti Szerbia menetelését az EU-tagság felé, a szerb médiában nem váltja ki a hála szenvedélyes megnyilvánulásait, de alapjában véve a közbizalom erősödését szolgálja.

Hogy a közös államfői gesztus milyen jelentős esemény lehet, az kitűnik magyar miniszterelnök-helyettes MTI-nek adott nyilatkozatából is. Navracsics Tibor, aki részt vett az újvidéki razzia évfordulóján tartott megemlékezésen, jelezte, hogy a két ország közötti megbékélési folyamat az év elején gyorsult fel.

Azzal kezdődött, hogy a belgrádi magyar nagykövet, Nikowitz Oszkár Tomislav Nikolić szerb elnök tanácsadójának társaságában részt vett egy csúrogi megemlékezésen. Különösen nagy a súlya annak, hogy a minap, egy korábbi megállapodásnak megfelelően, a két ország miniszterelnök-helyettesének részvételével emlékeztek meg az újvidéki "hideg napokról".

- A következő állomás remélhetőleg az lesz, amikor a két ország köztársasági elnöke, Tomislav Nikolić és Áder János lesz együtt jelen - szintén Csúrogon - egy közös megemlékezésen - mondta Navracsics Tibor.

E pozitív fejlemények mellett vannak zavaró körülmények. Ezekről a vajdasági magyar média leginkább kommentár nélkül tudósít.

Itt van rögtön a verbászi keresztrongálás esete. Mint ismeretes, a napokban megrongálták a második világháború végén a vajdasági Verbászon ártatlanul kivégzett magyaroknak és németeknek állított emlékkeresztet. Ez az eset annyiban különbözik temetőbeli hasonló rongálástól, hogy az egyik belgrádi lap nemcsak azt adta hírül, hogy a keresztet a helyi hatóság engedélye nélkül állították és szentelték fel, hanem a rongálást egy „magyar bizonyítékkal” menteni igyekszik.

Eszerint bizonyos dr. Zagyva Tibor, egykori óverbászi lakos, aki ma Magyarországon él, ahonnan gyakran hazalátogat szülővárosába véleményt mondott. A lényeg: meg kell határozni, hány áldozatról van szó, kik voltak a kivégzett emberek, meg azt is, hogy a kivégzettek között voltak-e olyanok, akik tagjai voltak valamelyik fasiszta fegyveres alakulatnak. Különbséget kell ugyanis  tenni a vétlen magyar és német civil áldozatok és azok között, akik lehet, hogy a második világháború során bűncselekményeket követtek el Vajdaságnak ebben a részében.

Mintha ezt az érvelést már hallottuk volna. Méghozzá a rehabilitálási törvény belgrádi vitájában.

Illyés Gyula annak idején, a pártállami rendszerben, sokszor emlegette az „önszorgalmú kutyákat”, akik igyekeznek a „gazdi” kedvében járni, ...

S itt vannak a közelmúlt ismert témái. A temerini fiúk ügyének felemás rendezése, a nyelvhasználati gondok egy-egy újabb megnyilvánulása, a rehabilitáció döcögve, vagy még úgy sem haladó folyamata. A szabadkai székhelyű, magyartöbbségű közigazgatási körzet kialakítására vonatkozó régi követelés szintén megoldásra vár. S továbbra borzolja a kedélyeket. Mert mit jelent az, ha a körzethatár megváltoztatására vonatkozó követelést az egyik szerb napilap a minap azzal a minősítéssel adja újfent közre, hogy a magyarok határt kívánnak módosítani? Nyugtalanságot kelt a hat, jobbára vajdasági mezőgazdasági kombinát arab befektetőknek történő eladása körül kialakult információhiány is.

A vajdasági magyar közvélemény nem tudja hova tenni azt a tényt sem, hogy Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és egyben a Vajdaság Autonóm Tartomány képviselőházának elnöke is, nem koszorúz(hat)ott az újvidéki razziával kapcsolatos, az idén különösen fontos megemlékezésen. Mert több logikus kérdésre nincs válasz.

A megemlékezés szervezői azzal védekeznek, hogy Pásztor, hogy a megemlékezésen való részvételi szándékáról nem értesítette időben az újvidéki illetékeseket. Pásztor, aki végül a megemlékezés hivatalos része után magánemberként koszorúzott, ezt cáfolja. A cáfolat logikusnak tűnik. Különben, a hivatalok közötti kommunikáció részletei nem lehetnek tabutéma egyik oldalon sem.

Felmerül a kérdés, miért hagyta Pásztor annyiba, hogy bejelentkezésére nem érkezett válasz? Akár a magyar tisztségviselőnek, akár a tartományi parlament elnökének? Igaz, Pásztor ezt újságírónak nyilatkozva, költői kérdés formájában, maga is feltette. De, miért nem tisztázta a dilemmát akár közvetlenül a megemlékezés előtt? Miért várta meg ezzel a megemlékezést követő újságírói kérdést? Végül is ez most már mindegy.

Nem lenne jó azonban, ha az oly sok esetben már megtett magyar gesztusokat, s a nemes elképzelést az áprilisig hátralevő időben a szerb fél részéről további zavarkeltő megmozdulások tennék bizonytalanná. Annál is inkább, hiszen van több jó lehetőség a nagyvonalú szerb gesztusokra. Például úgy, hogy a szerb kormány húsz éves késéssel, valóban lehetővé teszi a szabadkai székhelyű körzethatár kiterjesztését a vajdasági Tisza-menti magyar községekre is.

Lesz-e közös főhajtás a második világháború ártatlan áldozatainak emléke előtt? Hinni akarjuk, hogy javul a helyzet, s ezúttal mégis lesz.

 

Hivatkozás: www.vajma.info/cikk/tukor/5417/Lesz-e-kozos-fohajtas.html

 

Felhívások, események
„Személyesen ástam el őket… Nem tudok gázolni rajtuk…”

Kurcz Ádám István írása a Magyar Szóban

Beismerő vallomás http://www.slobodnisrbobran.com/vreme-je/
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Felhívás!
1944-45-es történések kutatása Óbecsén
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.